A pontyfélék családjának egyik népes nemzetségét a keszegek alkotják. Testük magas és oldalt lapított, ferde metszésű szájuk nem visel bajuszt, a hátúszó felsőszéle hátrafelé meredeken esik, a farokúszó nem egyenlő lebenyű és mélyen bemetszett, alsó lebenye nagyobb.   

A kárász magas testû, oldalról kissé lapított hal. Két faja él magyarországon, az ezüstkárász és a széles kárász. A megkülönböztetésük nem okoz nagyobb gondot, mivel a széles kárász magasabb hátú és a faroktájékon egy sötét folt található. Feje kicsi, szája csúcsba nyíló. Testszíne hátoldalon sötétbarna, oldalán az aranysárgától az ezüstszürkéig minden színben elõfordul (aranykárász), hasa piszkosszürke. Pikkelyei aprók, kissé bõrbenõttek. Úszói világosszürkék, hátúszójának elsõ sugara, kemény fogazott, ún. bognártüske.

A ponty édesvízi hal, brakkvízben (kevert víz) is előfordul, de csak az alacsony sótartalmat viseli el. Fokozottan érvényes ez az ivadékra, amely 7 ezreléket maghaladó sótartalom esetén elpusztul, az idősebb példányok legfeljebb 12 ezrelékes sótartalmat képesek elviselni. Steffens feljegyzése szerint a Salton-tóban (Dél-Kalifornia) a ponyt 18,6 ezrelékes sótartalom mellett is megél.
A dús növényzet viszont fontos a számára, nemcsak rejtekhelyet jelent a halnak, hanem táplálékot és ívóhelyet is.
A víz oxigéntartalmával kapcsolatos igénye szerény, a ponty az oxigént különösen hatékonyan hasznosítja. Oxigénszükséglete nő a víz hőmérséklet emelkedésével, mivel ilyenkor többet mozog, illetve több táplálékot vesz fel. Amennyiben a víz oxigéntartalma lecsökken a ponty másodlagos levegőfelvételhez folyamodik, a vízfelszínen levegőt szippant (pipál), sőt egyes esetekben bőrön keresztül is tudja az oxigént hasznosítani.

Az amur rendkívül izmos, torpedó formájú hal, feje testéhez képest viszonylag kicsi. Szája félig alsó állású, ajkai jellegzetesen megvastagodtak. Nagy szemei a fejen viszonylag alacsonyan ülnek. Úszói nem nagyok, a hát- és a farok alatti úszóban egyaránt három kemény sugarat találunk. Pikkelyei nagyok és kemények, számuk 42-45 az oldalvonal mentén. Az oldalvonal fölött 6-7, alatta 5 pikkelysor található. Mivel a pikkelyek sötéten szegélyezettek, még nagyobbnak tűnnek. Háta zöldesbarna, oldalai aranyos csillogásúak, a has piszkossárga. A mellúszók vörhenyesek, a többi úszó sötétszürke. A tejesek mellúszói tavasszal a test felőli oldalon érdes tapintásúak.

A süllő teste nyúlánk, oldalról alig lapított, feje hosszúkás, szeme nagy. Szája mélyen hasított és csúcsba nyíló, szájában számos apró fog van, ezek közül kiemelkedik két pár hosszabb ebfoga, lényegében ez különbözteti meg leginkább kisebb testű rokonától a kősüllőtől. Színe a hátán zöldesszürke, oldalt ezüstszürkés, hasa fehér. Testét apró erősen bőrbenőtt pikkelyek borítják. Oldalait 6-8 halvány testre merőleges oldalfolt tarkítja. Hátúszója két részből áll, az elsőnek kemények hegyesek a sugarai, a második lágysugarú úszó. Folyó és állóvizeinkben egyaránt megtalálható.

A harcsa hosszúra nyúlt, a fején fölülről, a farok részén oldalról erősen lapított testű hal. Feje széles, a szeme kicsi, orra rövid és lapos. Szája rendkívül nagy, állkapcsain több sorban és sűrűn parányi fogacskák ülnek. Felső állkapcsán két hosszú, az alsón 4 rövidebb bajuszszál található. A nem köves mederfenekű helyeket kedveli, ahol nappal a mélyebb gödrökben, akár többedmagával rejtőzködik, éjszaka pedig vadászni indul.

A balin teste torpedó alakú, áramvonalas. Színe, hátoldalon grafitszürke, oldalán ezüstösen csillogó, hasa fehér. Teste kissé síkos, borét apró pikkelyek fedik. Úszói erőteljesek, nagyok, főleg a farok úszó, amely e vízben a gyors haladást teszi lehetővé színük palaszürke. A hátúszója nagy első sugara kemény, ha a balin a felszín közelében úszik, gyakran kilátszik a hátúszó hegye a vízből, mintegy barázdát húzva. Innen lehet tudni, hogy a balin a felszín közelében vadászik. Feje nagy, szájnyílása csúcsba nyíló, mélyen bevágott, alsó ajka kampósan végződik. Mivel fogai nincsenek, áldozatát egyetlen szippantással nyeli el, sőt előfordul, hogy a balin az orrával kiüti a vízből a kishalat, s mikor az bódultan visszaesik, akkor kapja el. Érzékszervei rendkívül fejlettek, oldalvonala kitűnően érzékeli a vízben a rezgéseket, szeme nagy szemgyűrűje citromsárga.

A compó hosszúsága átlagosan 20-30 centiméter, legfeljebb 60 centiméter (7.5 kilogramm súllyal). A compó teste zömök, erőteljes felépítésű, magas faroknyéllel. Szája kicsi, csúcsba nyíló, mindkét szájzugon egy-egy rövid bajuszszál lóg. Szemei kicsinyek. Garatfogai egysorosak, 4.(5)-5 Pikkelyei aranysárgák és nagyon aprók (az oldalvonal mentén 95-100 található), a vastag, nyálkás bőrbe mélyen beágyazódtak. A hátúszót 12-13, a farok alatti úszót 9-11 sugár támasztja, valamennyi úszó lekerekített. A hím hasúszói megnyúltak, rajtuk a 2. sugár megvastagodott. A farokúszó gyengén öblösen bemélyedő szélű. Háta többnyire sötétzöld vagy sötétbarna, oldala világosabb, sárgarézfényű, hasoldala pedig sárgásfehér.

A busa nálunk tájidegen halnak számít , származási helye az Amur és az attól délre eső folyók  vízrendszere. Hazánkban 1963-ban telepítették be és mivel jól alkalmazkodik a környezetéhez, ezért hamar elterjedt az összes jelentős folyó- és álló vizünkben, holtágainkban. Elsősorban fitoplanktonokat és zooplanktonokat eszik, tehát egyik kifejlett hazai halfajunknak sem táplálék konkurense, de mivel planktonokat eszik, a halfajok ivadékai elől fogyasztja el azokat.

És sajnos a törpeharcsa is megtalálható, aminek a lehalászása folyamatos.

A csuka teste hosszúkás, erőteljes, színe halvány ezüst-aranyostól az olajzöld alapon arany foltos változatokig terjedhet, finoman pikkelyezett, halványan csíkozott, erős hátúszója teste hátsó részén van. Szája hosszúkás, lapított, mélyen vágott, kemény, alsó állkapcsa túlér a felsőn. Szájában tűéles fogak helyezkednek el. Élõhelyén mindig szüksége van valamilyen fedezékre, búvóhelyre, innen támad lesbõl egyetlen gyors ugrással áldozatára. Télen is táplálkozik, így a lék alól is kitûnõen horgászható.